fbpx

Ízületi gyulladás, kopás, fájdalom mozgás közben… Ismerős Önnek is? A hideg vagy meleg borogatás hatására csökkenhet a sajgás, vagy fájdalomcsillapítók hatására majdnem el is tűnhet. Azonban ezek a módszerek nem segítenek a valódi probléma megoldásában. Új kutatási eredményeinknek köszönhetően jött létre a Rheumato kapszula, amely segíthet az ízületi fájdalmak, gyulladások megszüntetésében, ezáltal pedig a fájdalom csökkentésében.

Reagáljon már a legelső tünetekre is

Az első és legfeltűnőbb tünet a fájdalom. Ha nagyobb fizikai terhelés éri az ízületeket, akkor a fájdalom intenzitása is nő. A fájdalom mellett a másik tünet a sajgó végtag mozgástartományának korlátozódása, beszűkülése. Ebben az esetben már az ízületek felszínének kopása, a környező szalagok zsugorodása és akár az izmok erejének csökkenése is fellelhető. Az ízületek a felkelés után sokkal merevebbek, mint napközben. Sok esetben gyulladásos bőrpír is keletkezhet az adott felületen.

A porcszövet két fő részből áll. Van egy rugalmas sejtközötti állomány, mely döntően kollagénrostokból és a sejtek körüli kitöltő molekulákból, azaz proteoglikánokból tevődik össze.

Ha ezek a sejtek egyensúlyban vannak, akkor az ízületekben a kopás, gyulladás megelőzhető / gyógyítható

Ebben segít az MSM, amely képes visszaállítani és fenntartani a sejtfalak rugalmasságát, áteresztőképességét, illetve a kollagéntermelést. Ezáltal lehetővé teszi a tápanyagok és a méreganyagok ki- és beáramlását. Így az MSM képes természetes és hatékony módon megszüntetni a gyulladás okát ahelyett, hogy csak a tüneteket kezelné.

MSM bevitele segíthet még

  • ízületi kopás megfékezésében,
  • az izom-helyreállításban (sérülések, műtétek utáni is),
  • leküzdeni az izomfájdalmat, duzzadást, lüktetést, görcsöket,
  • megküzdeni a stresszel,
  • a haj növekedésében (növeli a kollagén- és keratinszintet),
  • emésztési problémákban.

Ne hagyja, hogy a fájdalom felülkerekedjen, segítse a porc újraképződését és szüntesse meg a kínszenvedés okát!

További természetes összetevők, amelyek segítik az MSM munkáját

Glükózamin-szulfát

Mely hozzájárulhat a mozgékonysághoz, az ízületek egészségügyi állapotához és természetes gyulladáscsökkentő hatékonysággal bír.

Ez az aminosav növelheti a porcok vastagságát és a folyadékok mennyiségét, mely az ízületeket körülveszi. ízületi problémák esetén a porcok vékonyabbak és sérültebbek, ezáltal mozgás közben összesúrlódnak az ízületek, ez okozza a fájdalmat.

C-vitamin

Mely segít a kollagéntermelésben, amire a porcok normál állapotának fenntartásához és visszaállításához szükség van.

Továbbá emeli a szervezet ellenállóképességét, gyulladásgátló hatással bír, segít a vörösvérsejtek termelésében és a regenerációban.

Kondroitin-szulfát

Részt vesz a porcot elbontó enzimek inaktiválásában, ezáltal gátolni tudja a porcpusztulást és segíti a rugalmasság helyreállítását. Növeli a hialuronsav-szintet és az ízületi folyadék viszkozitását. Vizsgálatok kimutatták, hogy a glükózamint és kondroitin-szulfátot tartalmazó készítmények nagy betegszámú vizsgálatok alapján a korábbi gyulladásgátlókkal hasonló mértékben csökkenthetik az enyhe és középsúlyos ízületi kopások esetén a tüneteket.

RHEUMATO

Rheumato, természetes segítség a porcoknak és ízületeknek

A porcszövet két fő részből áll. Van egy rugalmas sejtközötti állomány, mely döntően kollagénrostokból és a sejtek körüli kitöltő molekulákból, azaz proteoglikánokból tevődik össze. Ha ezek a sejtek egyensúlyban vannak, akkor az ízületekben a kopás, gyulladás enyhíthető.

Ebben segíthet az MSM, a Glükózamin-szulfát, a C-vitamin és a Kondroitin-szulfát együttesen. A Rheumato képes lehet visszaállítani és fenntartani a sejtfalak rugalmasságát, áteresztőképességét, illetve a kollagéntermelést. Ezáltal a fájdalom okát szüntetheti meg.

A 100% természetes Rheumato, amely segít...

Összetevői:
MSM (Methylsulfonyl methane), glükozamin-szulfát, C-vitamin (aszkorbinsav), kalcium-karbonát, zselatin, kondroitin-szulfát 93%

Mint minden anyagnak, amit a szervezetünkbe beviszünk, a Rheumato-nak is időre van szüksége, hogy teljes hatását a lehető legjobban kifejtse. Ezért a legjobb eredmények elérése érdekében legalább 50 napig (3×2 db/nap) javasoljuk a szedését, ezért nagyobb kiszerelésben a terméket kedvezménnyel rendelheti meg!

Javasolt fogyasztás: 3×1 kapszula/nap
Igény esetén max.: 3×2 kapszula/nap

Az ajánlott napi mennyiséget ne lépje túl. Az étrend-kiegészítő nem helyettesíti a kiegyensúlyozott vegyes étrendet és az egészséges életmódot!

Fogyasztók visszajelzései

B. Borika
B. Borika
Tovább olvasom
Ez tényleg, jó termék, mert én is szedem,meggyőződésem,hogy jó, miért csinálnék reklámot, a silány termékre ,nem leszek ettől gazdag, így is a pénzem megy ,mert újat kell még rendelnem amikor elfogy.
H. P. Piroska
H. P. Piroska
Tovább olvasom
Imádom!
A. Julia Monica
A. Julia Monica
Tovább olvasom
Egy hónapja használjuk kb és fokozatosan de teljesen eltűntek a problémák! Nagyon szépen köszönjük! Remek termék!
Előző
Következő

Kiszerelések és csomagok

A csomag tartalma:
– 3 doboz 100 kapszulát tartalmazó Porcerősítő és ízületvédő kapszula – Rheumato 

1 főre 100 napra elegendő (3×1 db kapszula/nap)

Most 24 500 Ft helyett mindössze

19 600 Ft!

Válassza a gazdaságosabb kedvezményesebb költséghatékonyabb 3 db-os csomagot, és takarítson meg 20%-ot!

Csak napi 392 Ft! Ez a legjobb ajánlat! 🙂

Porcerő és ízületvédő kapszula
Porcerősítő és ízületvédő kapszula - Rheumato 2x100db-os kiszerelés

A csomag tartalma:
– 2 db 100 kapszulát tartalmazó Rheumato készítmény

1 főre 66 napra elegendő (3×1 db kapszula/nap)

14 800 Ft

porcerő és ízületvédő kapszula
Porcerősítő és ízületvédő kapszula - Rheumato 100db-os kiszerelés

Amennyiben először csak kipróbálni szeretné a Rheumato kapszulát, választhatja a 100 db-os kiszerelésű változatot.

1 főre 33 napra elegendő (3×1 db kapszula/nap)

7 400 Ft

A Rheumato kiemelkedő minőségű és 100% természetes alapanyagokból készül, és megfelel a legszigorúbb elvárásoknak és előírásoknak

Garantáltan tiszta és rendezett gyártási környezet: a szennyeződések kizárva, Önt nem érhetik meglepetések! Ennek bizonyítéka HACCP tanúsítványunk, amely egy olyan magas minőségi és biztonsági kockázatelemző rendszer, ami az előírtaknak megfelelően biztosítja a termék előállításának rendezett, tiszta körülményeit.

A garancia, hogy folyamatosan, kimagasló minőségben készülnek termékeink a gyártósorokon! GMP tanúsítványunk, azaz „jó gyártási gyakorlat” kezeskedik efelől, amely a helyes feldolgozási folyamatokra és üzemeltetési gyakorlatra, gyártási körülményekre vonatkozó szigorú szabályozás! Enélkül szabályozatlan volna afolyamat, amely a termék útját végigkíséri, az alapanyagok előkészítésétől, a csomagolásig.

Termékeink állandó, kiemelkedő minősége garantált: így nem fordulhat elő, hogy alacsonyra kerül a mérce – Önt nem érheti csalódás! Az ISO 9001:2009-es szabvány biztosítja a gyártó minőségbiztosítással és minőségirányítással kapcsolatos magas szintű elvárásainak való megfelelést.

Ez a termék NEM „megfoghatatlan”! Termékünk forgalomba helyezését az Országos Gyógyszerészeti és Élelmiszer-egészségügyi Intézet engedélyezte és szakvéleményezte, így az Ön számára is elérhetővé vált ez a tesztelt, garantáltan adalék- és konzerváló anyagoktól mentes termék.

Kosár